Sziasztok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszik! Jó olvasást, puszi: Timi
Nem tudom mit tegyek. Zayn az első pillanattól kezdve tetszett. Azok a gyönyörű,mogyoróbarna szemek, melyek csillogva nézik a világot. A borostás arca, melyre ha puszit adok egy kicsit szúr, de olyan jól áll neki. A haja,ami mindig tökéletesen van beállítva, és ha kezeimmel belenyúlok,tönkre teszem a hatást, de nem panaszkodik. Na jó, néha szóvá tette,de nem ez a lényeg. Tudom,hogy szenved miattam és ez fáj. Nagyon rossz így látnom Őt. Annyira hiányzik,de ma lehet látni fogom. A csajokkal ma is éneklünk az étteremben, utána az X Factorban. Remélem eljön. Az este Zayn nem jött el. Hiába hívtam nem vette fel a telefont,üzeneteimre pedig nem válaszolt . Szomorúan vettem tudomásul, elfelejtett,nem érdeklem többé.*Zayn szemszöge *
Egyszerűen fáj. Már nem tudom mennyi ideje,de ki sem mozdultam a házból. A srácok próbálnak nekem csajokat mutatni, de egyik sem olyan, mint Ő. Perrie különleges. A szőke haja, amiből árad a narancs illat, a kék csillogó szeme, amiből árad az a sok szeretet és a mosolya,ami elvarázsol. Ő olyan más. Még Sosem estem bele ilyen hamar valakibe, mint belé. Most itt vagyunk kilométerekre tőle,egy másik kontinensen és ő folyamatosan hív, de én nem veszem,fel. Nem tud róla, hogy itt vagyok és nem tudom hogy mondjam el neki. De már elég volt a hiányából, legalább a hangját szeretném hallani. Megcsörgetem és várok. Csak a hangpostája hozza be. Keservesen dobok egy hátast az ágyra és ordítok egy nagyot. Miért? Miért nekem kell mindig szenvedni?
*Perrie szemszöge *
A mentorok Házába, a Jesy-vel való csapattal nem kerültünk,be és úgy látom, Jade meg Leigh-Anne se. Sírva mentünk le a színpadról, majd mentünk volna ki az épületből, mikor mindenkit összegyűjtöttek. Hirtelen a nevemet hallottam és még másik 3 lányét, Jesy-ét, Leigh-Anne-ét és Jade-ét. Kézen fogva mentünk vissza a színpadra. Nem értettük miért. A mentorok elkezdtek mindenfélét mondani majd elmondták, tovább jutottunk négyen egy csapatban, ha mi is szeretnénk.Azonnal rábólintottunk. Este immár kiünnepelve magunkat estem be az ágyamba és elővettem a telefonom. Mikor megpillantottam a nevét, azonnal rányomtam a hívásra. El sem tudom hinni, hogy keresett. Megcsörgettem,majd vártam, hogy felvegye. Már vagy hetet csörgött,mikor egy bosszús, rekedtes hang szólt bele:
-Mi van már megint? Hányszor mondjam még el, hogy ne hívogassatok! Hajnali kettő van, emberek,szeretnék aludni. KÖSZÖNÖM.-mondta, mire elszomorodtam. Szerintem nem is látta, hogy ki hívja őt. Biztos már sokan hívták.
-Bocsi,akkor majd visszahívlak később. -mondtam szomorúan és már raktam volna le, mikor beleszólt.: -Perrie? -kérdezte már sokkal frissebben.
-Igen,én vagyok. Minden rendben veled? És hol vagy? Miért nem vetted fel a telefont?- kérdeztem egyre többet, de szerintem a felét sem értette meg.
-Öhm...Amerikában vagyunk a srácokkal, és sajnálom, csak próbáltunk, koncert volt és az időeltolódás miatt nem tudtunk beszélni.
-Miért nem mondtad,hogy elutaztok? -kérdeztem, már majdnem könnyezve. Azt hittem mindent elmond nekem. Ez most eléggé rosszul esett.-Tudod, hogy vártam, hogy csak írj valamit? Találkozni akartam veled. Azt reméltem eljössz az étterembe, de nem voltál ott. Azt hittem örökre megutáltál erre csak annyi, hogy elutaztatok az USA-ba. Mondd, megterhelő lett volna,hogy szólsz?
-Kicsim... Figyelj, te ezt nem értheted -magyarázkodott.
-Ne nevezz így és különben is, miért ne érteném? El akartál felejteni -mondtam,már majdnem sírva.
-Mi? Ne beszélj hülyeségeket! Eszem ágában sem volt én csak..
-Nem érdekel,hagyjál békén! Ha ennyit nem tudsz elmondani, hogy lehetnénk együtt?
-De Perrie...
-Nem érdekel! Ne keress többé oké? -mondtam és letettem. Sírva feküdtem le aludni, de álom nem jött a szememre. Egész végig csak az Ő szemei és arca voltak a gondolataimban,amiket nem tudtam kiverni a fejemből.
*Zayn szemszöge *
Ezt nem hiszem el! Asszem szakított velem. Sőt, biztos. Olyan nagy hülye vagyok. Elveszítettem életem szerelmét, csak azért, mert nem mondtam el neki, hogy elutazunk. Gondolom tudjátok ezek után nem érdekelt hány óra van, nem tudtam tovább aludni. Átmentem Louis-hoz, aki általában mindig megért, de most kiküldött abból az okból, hogy aludni szeretne. Hát oké! A reggelem további része borzalmasan telt. Már idegességemben szétdobáltam mindent, szomorúságomban könnyeket eresztettem és folyamatosan üzenetekkel bombáztam hercegnőmet. De nem fogom feladni! Mindent megteszek, hogy megbocsájtson nekem és újra az enyém lehessen. Tudom, hogy szeret engem. Kimondta.
